Rólunk

A Hortobágy Jövőjéért Alapítvány Kuratóriumi Elnökeként szeretném tájékoztatni a Tisztelt Hortobágyi Lakosságot, az Alapítvány szimpatizánsait, korábbi és jövőbeni támogatóit arról, hogy az Alapítvány teljes kuratóriumi összetétele megváltozott. Kuratóriumi tagok: Fülöp Bernadett elnök, Szikszainé Bujdosó Zsuzsanna, Szarka Zoltán, Sári Ádám és ifj. Hegedüs Tibor tagok.

A Hortobágy Jövőjéért Alapítvány 30 éve kezdte el működését alapítványi formában, de Hortobágy Jövőjéért Társaság (az egyik Alapító) néven már előtte is részt vállalt Hortobágy település közösségének építésében.

Az Alapítvány tagjai az alapításkor Dr. Baji Sándor elnök, Baranyai Sándor, Dorcsák Mária, Kati Gyöngyi, Szilágyi Gábor, Samuné Szabó Zsuzsanna és Tar Ferenc, Ács Józsefné, Engi Sándorné, Hajdu Albertné, Titi Éva voltak.

 Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a Hortobágy Jövőjéért Alapítvány elnökének, dr. Baji Sándornak, aki végig kísérte az Alapítványt, tagjainak, név szerint kiemelve Kati Gyöngyi Anikónak, aki az Alapítvány könyvelését, és adminisztrációs feladatait 30 éven át végezte.

Alapvető célunk a helyi rendezvények, az oktatás, a kultúra, a hagyományőrzés és egyéb helyi sajátosságok tekintetében a szakmai tapasztalatainkat felhasználva a lehető legtöbb forráslehetőséghez juttatni a települést, a helyi civil szervezetekkel, az Önkormányzattal és a lakossággal együttműködve a községünket, a közösségünket építeni.

Alapítványunk első körben lehetőséget keres a Faluház közösségi terének eszközbővítésére, amelyet természetesen térítésmentesen szeretnénk a település lakói érdekében haszonkölcsönbe adni, ezzel kapcsolatosan az Önkormányzat megkeresése folyamatban van.

Ennek a pénzügyi forrását alapvetően pályázati lehetőségek felkutatásával kívánjuk megoldani, ezen felül az 1 % szja bevételi forrásból, egyéb, egyéni támogatásokból.

A 30 éves jubileumra való tekintettel jótékonysági rendezvényt is tervezünk, akár egy gasztronómiai fesztivál keretében.

Az Alapítvány korábbi kuratóriumi elnökével, dr. Baji Sándorral való beszélgetés és az általa bemutatott dokumentumokból kiderült, hogy tulajdonképpen az Önkormányzat és az Alapítvány között mindig nagyon szoros volt a kapcsolat, sokszor az Alapítványon keresztül jutott el a lakosság igénye az Önkormányzathoz, alapítványi megkeresést követően évekkel később pályázati forrásból valósultak meg az általuk felvázolt igények. Ezt segítette, hogy kezdetben a Hortobágy Jövőjéért Társaságként kezdték a munkát baráti körrel és széles körű helyi civil kapcsolattal.

Az Alapítvány jövőjét tekintve a jelenlegi Kuratórium is szeretné fenntartani a szoros együttműködést a helyi önkormányzattal, tolmácsolni a civil igényeket az Önkormányzat felé, a rendezvényeken való együttműködést erősíteni, az iskolai és óvodai rendezvények támogatását, a közösségi terek fejlesztését megcélozni. Ez alapvetően a személyünkből adódóan kézenfekvő is, tekintve, hogy Hortobágy község alpolgármestere is vezető tisztségviselőnk, jómagam szintén képviselő vagyok, Sári Ádám pedig oszlopos tagja a Polgármesteri Hivatalnak. Ezt a kört tovább erősíti Szikszainé Bujdosó Zsuzsanna, és Hegedüs Tibor, akiket gyökereik is a településhez kötik, továbbá az oktatásban mind oktatói, mind tanulói oldalról nagy tapasztalattal rendelkeznek, és nagyon elhivatottak Hortobágy jövőjét illetően. Hortobágy Község Polgármestere személyes támogatottságát is élvezhetjük.

A weboldalon igyekszünk naprakészen informálni mindenkit az aktuális céljainkról, ehhez türelmet kérünk.

Reméljük, hogy elődeinkhez hasonlóan méltóképpen fogjuk képviselni a 30 éves Hortobágy Jövőjéért Alapítványt, amelyhez bármilyen támogatást hálával megköszönünk.

Kérjük, támogassanak minket adójuk 1 %-ával!

 

Tisztelettel és köszönettel:

Fülöp Bernadett

a Hortobágy Jövőjéért Alapítvány  Kuratóriumi Elnöke

Székhely: 4071 Hortobágy Czinege J.u.1. sz.

E-mail: hort.jov@gmail.com

webhely: hortobagyialapitvany.hu

Bankszámlaszám: 11738091-20038052 (OTP Bank Nyrt.)

Adószámunk az 1 % felajánláshoz: 18541038-1-09